Bizonytalanná vált az idei Amazon Prime Day időpontja


A világ legnagyobb forgalmú webáruháza júliusban szokta megrendezni a szuperakciós napját, ám az idei Amazon Prime Day valószínűleg 3 hónappal később, októberben lesz – tudta meg a CNBC.
Az amerikai hírportál az információt egy, az Amazon által a partnereknek küldött e-mailre alapozza, amelyben a korábbi, szeptemberre halasztott időponthoz képest még egy hónap csúszást említ. Hivatalosan nem történt bejelentés a dátumot illetően, illetve a hírportál kérdésére a cég szóvivője sem adott további információt, de természetesen elindultak a találgatások. “A végleges dátumot közzétesszük, amikor majd közeledünk az eseményhez” – áll az e-mailben.
A Techradar.com okfejtése szerint az akciós nap – ami valójában 2 napon át szokott tartani – valószínűleg október 5-én vagy 12-én kezdődik majd, mert az eddigi alkalmakkor mindig hétfőre esett az indulás, és a feltételezett eredeti dátumhoz, vagyis a július 13-ához képest ezek a dátumok a legvalószínűbbek. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy országonként vagy térségenként más időpontokban lesz az akció attól függően, hogy az adott térségben milyen a piaci helyzet.
A halasztás oka természetesen a koronavírus-járvány , amely – főként az Egyesült Államokban, de számos más országban továbbra is – erős hatással van az emberek hétköznapjaira, bevételeire és vásárlási hajlandóságára. Persze ez a kereskedőket is negatívan érinti, amire reagálva az Amazon próbálkozott júniusban egy divatholmikat érintő akcióval “Big Style Sale” néven, illetve a szokásos nyári akció, az “Amazon Summer Sale” is valószínűleg még júliusban megkezdődik.
Problémát jelent a logisztikai részleg túlterheltsége is, hiszen a járványhelyzet miatt extrém módon megnőtt az online rendelések száma, és mivel az enyhülés után a megbetegedések újabb hulláma látszik felerősödni az Államokban, ez további kihívások elé állítja a céget. Márpedig a gyártók nem szeretnének várni a következő Black Friday re vagy Cyber Mondayre ebben az amúgy is nehéz helyzetben.
A tavalyi Prime Day egyébként a cég történetének legsikeresebb akciója volt, amelyen 175 millió terméket értékesítettek világszerte, és amely több bevételt produkált, mint a Black Friday és a Cyber Monday együttvéve. Így érthető, hogy nagy várakozások övezik az idei akció időpontját is, mind kereskedői, mind pedig vásárlói részről.
The post Bizonytalanná vált az idei Amazon Prime Day időpontja appeared first on Kosárérték.hu .