Félrevezető információ miatt törölte Trump egyik posztját a Facebook


A Facebook törölte Donald Trump egy posztját, mert téves információt tartalmazott – adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.



A Facebook most először törölt teljesen Trump-posztot, ami egy videó volt. Ebben ez amerikai elnök azt állította, hogy a gyerekek “szinte teljesen védettek” a koronavírus-járványtól. A Facebook a videó eltávolítását azzal indokolta, hogy dezinformál a kórokozóról, ami ellenkezik a cég politikájával koronavírus-témában.



Az AP megjegyzi, hogy több tanulmány készítőinek feltételezése szerint a gyerekek valóban kevésbé hajlamosak elkapni a kórt, mint a felnőttek, és ha mégis megfertőződnek, nagyobb eséllyel vészelik át enyhe tünetekkel a betegséget. Egy áprilisban közzétett tanulmány szerzői 2500 gyerekre kiterjedőn arra jutottak, hogy öt fertőzött közül csupán egy szorult kórházi kezelésre, míg a felnőttek körében minden harmadik.



Trump egyébként szóban is megismételte a gyerekekről szóló kijelentését később, illetve a Twitter is újból figyelmeztette az elnök újraválasztásáért felelős csapatot, hogy ne pakolják ki az említett videót.



Forrás: MTI